A pályázatírói díjak meghatározása nem mindig egyszerű, mivel minden pályázati felhívás más, minden pályázat elkészítése más-más nehézségű, és az sem hagyható figyelmen kívül, hogy az igényelt támogatás mekkora összegű. Az elnyert támogatási összeg és az általam nyújtott szolgáltatások közötti arányok felvázolásával érzékeltetem, hogy körülbelül milyen árakkal dolgozom. Megjegyzem, egyes pályázatoknál előfordulhat, hogy – a pályázat bonyolultsága miatt – külső szakértő (pl. energetikus, környezetvédelmi szakmérnök stb.) igénybevételének díjazásával növekszik a táblázatba foglalt összeg.
A pályázati tanácsadás minden esetben ingyenes, nem jár semmiféle költséggel. A tanácsadás során abban segítek, hogy az ügyfélnek milyen pályázat lenne a legmegfelelőbb. Ennek során közösen feltárjuk, hogy az általa végzett tevékenységhez képest, mi az elérni kívánt cél, milyen közelebbi és milyen távlati elképzelései vannak, és melyek a meglévő lehetőségei. A tanácsadás során az első eldöntendő kérdés, hogy érdemes-e pályázni, vagy sem. Ha nem érdemes az éppen közzétett felhívásokra pályázatot benyújtani, mert a tanácsadás alkalmával nem találunk az ügyfél számára megfelelő pályázati lehetőséget, természetesen a továbbiakban is tájékoztatom az új pályázati kiírásokról.
A pályázatírás díja magában foglalja a teljes pályázati dokumentáció elkészítését, a hiánypótlási eljárás folyamatát, egészen a támogató határozat kézhezvételéig. Fizetendő a pályázat benyújtásakor.
A sikerdíj, a pályázat elnyerése esetén fizetendő összeg, melyet az Európai Unió egyes esetekben megfinanszíroz, ezért egy része elszámolható költségként lehívható. A sikerdíj tartalmazza az elszámolási eljárás díját, a pályázati összeg lehívását, az 5 éves fenntartási időszak pályázatkövetését, és a monitoring szolgáltatást. A díj tartalmazza a különféle adminisztrációs, arculati, ellenőrzési, és a többszöri kiszállási költségeket. A pályázati eljárás és a fenntartási kötelezettség időtartama alatt a pályázat teljes körű gondozását jelenti. A sikerdíj fizetésének ütemezése külön megállapodás tárgyát képezi.
Az általam láthatóan kudarcra ítélt pályázatot nem áll módomban elkészíteni, és pénzt elkérni érte!
Igényelt támogatási összeg |
Pályázatírás díja |
Sikerdíj Projektmenedzsment |
2.000.000 Ft alatt |
50.000 Ft | 65.000 Ft |
2.000.000 – 10.000.000 Ft között |
50.000 Ft | 5 % |
10.000.001 – 60.000.000 Ft között |
100.000 Ft | 6 %m |
60.000.001 – 100.000.000 Ft között |
150.000 Ft | 5 % |
100.000.000 Ft fölött |
200.000 Ft | 4 % |